A Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület mögött több éves diák- illetve ifjúsági tevékenység áll. Céljuk, hogy a román oktatásban tanuló fiatalokat összefogják, minél több ifjúsági szervezetet tömörítsenek, kapcsolatot alakítsanak ki új lehetséges partnerszervezetekkel. Tevékenységük nem merül ki a fent említettekben, különféle programokat szerveznek a fiataloknak, melyekkel jelentős hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalás fontosságára és megismertetésére. Új lehetőségek nyíltak meg számukra melyekkel megcélozzák az ifjúságot: nemzetközi ifjúsági cserék , önkéntes képzések és konferenciák. Fő profiljuk olyan pályázatok megvalósítása Nagyváradon, melyek kulturális tevékenységekhez kötődnek (színház és film művészet) a fiatalok készségeinek fejlesztése érdekében. Tagjaik közül borászkodással, és a szőlőkultúra ápolásával is foglalkoznak néhányan, mely a mezőgazdaságban való jártasságukat feltételezi.

Egyesületük 2012. szeptember- 2013. márciusa között valósított meg egy ifjúsági kezdeményezést 13 fiatal részvételével, For a better future< recycle néven Sepsiszentgyörgyön. A program 2 fő téma köré csoportosult: újrahasznosítás és egészséges életmód. Célként tűzték ki egy zöldebb közösség kialakítását, mely a jövőre nézve is hasznos lehet, valamint ösztönzi a fiatalokat a társadalmi és személyes felelősségvállalás fontosságára. Ezek a célok egyesületünk számára is mérvadóak, ezért esett szervezetükre a választás ismét, a partnerségi kapcsolat kiválasztásánál. Már a korábbiakban is pályáztunk a PIHE-vel, a kezdetektől sikerült megtalálnunk az összhangot. Rendszeresen ellátogatnak hozzánk Egerbe, így lehetőségünk van bekapcsolódni egymás tevékenységeibe, új projektek kigondolására.

 

A Locator Környezetvédő Egyesület 2004 decemberében alakult Zentán. Elsősorban környezetvédelmi akciókkal hívták  fel a közösség figyelmét, amely akciók keretein belül nagyban hozzájárultak városuk, Zenta összképének javításához és a környezettudatos gondolkodás elterjesztéséhez.  Fontos számukra az ökotudatos gondolkodás magjainak elhintése a fiatalok körében, hiszen az ő generációjuk gyermekeinek is szüksége lesz majd erre a tudásra, és gyakorlatban való alkalmazására. Szervezetükkel már 2 alkalommal is pályáztunk az Erasmus+ ezen kategóriájában, szimpatikus volt számunkra a munkájuk. Néhányan mindkét szervezet tagjai közül találkoztak a 2014.-es Szegedi Ifjúsági Napokon, ahol lehetőség volt személyesen még jobban megismerni egymás partnerszervezeteit, még nagyobb betekintést nyerni egymás tevékenységeibe. Ekkor fogalmazódott meg bennük a partnerségi kapcsolat kialakításának gondolata szervezetünkkel. Megismertettük velük a Közösségi Kert mozgalmak terén elért sikereinket, de a személyes ismerkedésre a Közösségi Kertünkkel igazán 2015 áprilisában került sor, ahol szembesülhettek eddigi eredményeinkkel. Kipróbálhatták kerti szerszámainkat, valamint még egy parcellát is kialakítottunk közösen, amibe háztáji zöldségeket ültettünk a látogatás emlékére. Ekkor erősítették meg szervezetünket az újbóli partnerség felajánlásával, és hogy szükség van egy ilyen jellegű cserére.

Az egyesület fiataljai a környezetvédelem mellet foglalkoznak különböző projektek megvalósításával, valamint kiemelkedően fontos programnak tartják a fiatalok közösségé szervezését legyen szó a a környezetvédelemről, vagy más újszerű témáról. Fiataljaik közép-, és felsőoktatásban tanuló diákok, akik differenciált ismeretekkel rendelkeznek, de fogékonyak, nyitottak új dolgok megismerésére. Projektünk a közösségi mezőgazdálkodás megismertetésével, annak részeivel, lehetőségeivel, rendszerének működésével egy igazán lendületes, újszerű ismeretanyag hasznosításának lehetőségét kínálja.